Álommá lettél te is...

Egyre csak a mosolyod nézem,
Vagy komoly homlokodon
A nem múló időt...
Bámulom ritka kék szemed,
Szomjazón iszom szavaid.
Álmommá lettél te is,
Álomtalan álommá,
Halhatatlan, időtlen,
Fénylő lélekké bennem.

2014.02.18.

Ellened

Csak nekem tragédia a kudarc,
Egyik nap remény, máskor véres harc...
Küzdök, ellened vagy ellenem,
Már magam sem tudom.
Elvesztem

. 2012.12.07.

Madaraim

A Reményeimből, mit hitem táplált,
Mára csak foszlány maradt,
Elcsipegetik majd ezt is véres,
Álmaimon hízott madarak.

Rideg lettem, mint a halott,
Öntudatlan, hideg hulla,
Álmaimon nőtt véres csőrű madaraim
Tépik a húsom újra meg újra.

2012.11.11.

Fény lenni

Én akarok lenni a napsugár az égen,
Túlragyogni érted minden fényen,
Lelkedbe mosolyogni, szeretni, élni,
Istenné válni, tündökölni ezer színben,
Rang lenni, szent lenni mindörökké,
Fényem emelkedjen az éj fölé,
Győzze le a lélek sötét mélyét,
És sugározza ezer felé szent fényét.
De hogy is tudna ragyogni az éjsötét,
Mi én vagyok, s a lelkemben tomboló,
haragos, füstöt, pusztító viharok?
Árny vagyok még csak, de ragyogni vágyom.
A szerelmed kell a fényhez,
              de félek ez csak álom.

2012.10.08.

Fényre vágyom

Kihunyt bennem a csillagok fénye,
Nem pislákol tovább beteg remegése,
Az éjszaka sötétje veszi át a helyét,
És nincs semmi, mi megkérdőjelezné erejét.

Magába ránt a mély, fuldoklom halkan,
De nem hallja senki néma jajszavam.
Eltűnök e világból és nincs aki keres,
Bár te lennél az egyetlen! Fényre vágyom!
     Hát szeress!
2012.12.07. 14:11

Boldogság

Esik az eső, szél zúg, de nekem mégis ragyog a nap,
Mert itt vagy, és beragyogod arany fényeddel a napokat.
Megtanultan csodálni alkonyatkor a budai hegyeket,
Már tudom, mit jelent érted megmozgatni tengereket.
Megtanultam szállni az álmok igaz szárnyán,
Tudom, te megvédesz az éjek sötét árnyán.
Megmutattad, milyen a tökéletes pillanat,
Ami ha elmúlik is, helyén boldog béke marad.
Egy pillantásod elég, egy csók, ölelés, és megnyugszom,
S nem nézem, ahogy a hullámot halálra zúzza a zátony,
És veled nézem a tenger fénylő, mély hatalmát...
Irónikus... ilyennek képzelem a boldogság fogalmát.

/2012. ősz/

Vegyes /2014.02.12. 1:58/

Úgy várom a fényt!

Várom, hogy nekem ragyogjon
Egy kihűlt csillag az égen...
Várom, hogy csakis értem
Új életre, új lángra keljen...

Úgy várom, hogy újra öleljen
Fagyos karjával a Semmi,
Úgy vágyom, hogy újra égessen,
Lángoljon a Pokol bennem.

Úgy várom, hogy érezzek
Valamit, mindent, bármit!
Csak ez a kínzó kétely, ez a
nehéz álom szűnjön végre.

Legyen álmom!
Igaz és nagy...
Diktátort akarok szeretni,
Holtat, élőt, gyilkost!

És vessen meg a világ,
Ha akar,
De igaz akarok lenni,
Csak magammal!

Igen! És festeni akarok
Nagy, mélyvörös semmit,
fekete pacákat, és
jó lenne...

És várom! Várom az üstököst,
Hogy jelezzen nekem:
Itt vagyok, Rám vártál,
Gyere, és öleld te a Semmit.

És mindig csak levegőt karolok,
Illanó, szublimáló álmot.
"Gyere, majd ölellek,
Porladó csontjaimhoz én!"

Álom. Édes, nehéz képzelet,
És mégsem foghatom a kezedet.

Megbújva

Fénytelen, mélykék éjszakák
Lidércek, lovasok, párkák...
Lappangva bújunk kövek mögött,
Szótlanul, nagy fák között.
Ha egy szó is elhagyja a szánk,
Végünk. Oka: gránátszilánk.
Csillog a holdtalan éjszakában
Ezer szurony fémes kékje;
Várunk, várunk az öldöklésre.

/2013.04.24/

Pókfonál

Van köztünk egy lélekszál,
Egy hatalmas pókfonál...
Álmainkat összeköti éjjel,
És lobogva leng a széllel.

A csillagok közt nyújtózik,
Lustán, lassan lebegve,
A lelkeink közt húzódik,
Hazug, nagy árnyat vetve.

Reményekkel telít éjről-éjre,
Hogy a Reggel hideg szívvel,
Gyilkos kézzel megölje.

De hátha! Talán mégis nyer,
Aki igazán, aki nagyot mer!

/2013.április/